Általános Szerződési Feltételek

A „Krónikás” Park Fogadó weboldalának hozzáférése, böngészése, használata, valamint foglalás elvégzése esetén Ön elfogadja, hogy elolvasta és megértette az alábbi feltételeket és szabályokat (beleértve az adatvédelmi nyilatkozatot), és egyetért az azokban foglaltakkal.

A Szolgáltató adatai:

Általános szabályok:

Jelen „Általános Üzleti Feltételek” szabályozzák a Szolgáltató szálláshelyének, és szolgáltatásainak igénybevételét.

Speciális, egyedi feltételek nem képezik részét a közölt Általános Üzleti Feltételeknek, de nem zárják ki a külön megállapodások megkötését utazásközvetítőkkel, szervezőkkel, esetenként más és más, az üzlet típusának megfelelő kondíciókkal.

Szerződő fél:

A Szolgáltató által nyújtott szolgáltatásokat a Vendég veszi igénybe.

Amennyiben a szolgáltatásokra vonatkozó megrendelést a Vendég közvetlenül adja le a Szolgáltatónak, úgy a Vendég a Szerződő fél. A Szolgáltató és a Vendég együttesen – a feltételek teljesülése esetén – szerződéses felekké válnak (továbbiakban Felek).

Amennyiben a szolgáltatásokra vonatkozó megrendelést a Vendég megbízásából egy harmadik személy (továbbiakban Közvetítő) adja le a Szolgáltatónak, az együttműködés feltételeit a Szolgáltató és a Közvetítő között megkötött szerződés szabályozza. Ebben az esetben a Szolgáltató nem köteles vizsgálni, hogy a harmadik személy jogszerűen képviseli-e a Vendéget.

A Szolgáltatás igénybevételének módja és feltételei:

A Szolgáltató foglalást online foglalási rendszerén keresztül, e-mailben, telefonon vagy a helyszínen személyesen írásban fogad el. A Vendég szóban, vagy írásban megküldött ajánlatkérésére a Szolgáltató ajánlatot küld.  Amennyiben az ajánlat elküldésétől számított 48 órán belül nem érkezik konkrét rendelés, úgy a Szolgáltató ajánlati kötöttsége megszűnik.

A Szerződés a Vendég írásban, vagy szóban leadott foglalásának a Szolgáltató általi írásban megküldött visszaigazolásával jön létre, és így írásban megkötött Szerződésnek minősül.
Szóban leadott foglalás, megállapodás, módosítás, vagy annak a Szolgáltató általi szóbeli visszaigazolása nem szerződés értékű.

A megrendelésnek tartalmaznia kell a Vendég nevét, címét, telefonszámát, az érkezés és távozás pontos időpontját, a szobatípust, valamint a szolgáltatások (étkezés, csomag, program) pontos megnevezését. A szolgáltató fenntartja a foglalás törlésének jogát, amennyiben a Vendég az általa megadott név, cím, telefonszám, e-mail helytelennek bizonyul és a foglalás szándéka nem visszaellenőrizhető. A törléssel megszűnik az elszállásolásra vonatkozó jogigény is.

A szállás-szolgáltatás igénybevételéről szóló Szerződés meghatározott időtartamra szól. Ha a Vendég a meghatározott időtartam lejárta előtt véglegesen elhagyja a szobát, a Szolgáltató jogosult 100 százalék mértékben a le nem töltött szolgáltatás ellenértékére.

A lejárati idő előtt megüresedett szobát a Szolgáltató jogosult újra értékesíteni.

Megrendelés módosítása

Már véglegesített és visszaigazolt foglalás más dátumra történő áthelyezésére, vagy a létszám módosítására írásos formában, szabad kapacitás függvényében van lehetőség. A módosított foglalás végleges árát minden esetben a Szolgáltató határozza meg.

Egyedi ajánlatok esetében az ajánlatban szereplő módosítási feltételek az irányadóak.

A szolgáltatás lemondása:

A Vendég kötelezettséget vállal arra, hogy az általa megrendelt szolgáltatások esetleges lemondásáról, módosításáról vagy bármilyen egyéb változásról a szolgáltatás kezdetét megelőzően, írásban tájékoztatja a Szolgáltatót.

Amennyiben a Vendég nem érkezik meg, illetve rendelését nem mondja le a megfelelő határidőig, kötbért kell fizetnie, melynek mértéke a megrendelt szolgáltatás teljes összege. Lemondás, vagy a lemondás elmaradása esetén a kötbér fizetésétől függetlenül a Szolgáltató elszállásolási kötelezettsége megszűnik és jogosult az igénybe nem vett szobát más vendég részére kiadni.

Csoportos megrendelés esetén, egyedi üzletkötéskor kerül sor a lemondási feltételek rögzítésére.

Egyedi és akciós ajánlatok esetében lemondási feltételek az ajánlatban szereplő feltétek szerint alakulnak.

Árak

A Szolgáltató a meghirdetett árait előzetes bejelentés nélkül a foglalási díjelőleg megfizetéséig szabadon változtathatja.

Az árak közlésekor a Szolgáltató megjelöli az árak adótartalmának (ÁFA) ajánlattételkor érvényes, törvény által szabályozott mértékét. A Szolgáltató a hatályos adó-törvény (ÁFA, IFA) módosulása miatti többletterheket, előzetes értesítés mellett, áthárítja a Szerződő félre.

Aktuális kedvezmények, akciók, egyéb ajánlatok a honlapunkon (www.kronikaspark.hu) kerülnek meghirdetésre.

A szolgáltatás igénybevételének módja és feltételei

A Vendég a szobát az érkezés napján 14:00és 20:00 között foglalhatja el (Check in), és az utolsó tartózkodási napon délelőtt 10:00 óráig köteles elhagyni (Check out). A Vendég megérkezésekor személyazonosságát a törvényes előírásoknak megfelelően a szállás elfoglalása előtt igazolni, valamint bejelentőlapot kitölteni köteles.

A szálláshely fertőző betegségben szenvedő Vendégeket nem fogad.

A kitöltött és aláírt bejelentőlappal egyidejűleg a Vendég a „Krónikás” Park Fogadó Általános Szerződési Feltételeit valamint a házirendet elfogadja, és köteles betartani. A tartózkodás során szükséges információk megtalálhatóak a Fogadó szobáiban elhelyezett Vendégtájékoztatóban, illetve a recepción.

A Vendég hibájából felróható sérülések miatt a „Krónikás” Park Fogadó nem vállal felelősséget. A szándékos rongálás miatt keletkezett költségeket a Szolgáltató a Vendégre terhelheti.

Amennyiben a Vendég be-és/vagy kijelentkezési ideje a megadott időponttól eltér, azt köteles a recepcióval telefonon, írásban vagy személyesen közölni. A Szolgáltató a Vendég kérését minden esetben szabad kapacitás esetében, esetenkénti 2.000,- fortintos felár ellenében teljesíti. Amennyiben nem áll rendelkezésre szabad kapacitás, a Szolgáltató a kérés teljesítésére nem kötelezhető.

Háziállatok, dohányzás

A Szolgáltató szálláshelyére háziállat térítés ellenében vihető be.

A Szolgáltató szálláshely teljes épülete nem dohányzó terület, ezért az épületben és különösen a szobákban tilos a dohányzás.

Amennyiben a Vendég a dohányzási tilalmat megszegi és ennek következtében az épület berendezéseiben kár keletkezik az okozott kárt és költséget a Vendég távozás előtt megfizetni köteles. A szobában történő dohányzás esetén távozáskor egyszeri 10.000,- Ft extra takarítási díjat számolunk fel. Amennyiben a Vendég bármely költség kifizetését megtagadja és fizetési kötelezettségét elutazásig nem teljesíti, a Szolgáltató rendőri beavatkozás igénybevételére jogosult.

A szerződés teljesítésének visszautasítása, a szolgáltatási kötelezettség megszűnése

A Szolgáltató jogosult a szállás-szolgáltatásra vonatkozó Szerződést azonnali hatállyal felmondani, így a szolgáltatások nyújtását megtagadni, ha:

Amennyiben a felek közötti Szerződés „vis major” okokból nem teljesül, a szerződés megszűnik.

Elhelyezési garancia

Amennyiben a Szolgáltató a Szerződésben szereplő szolgáltatásokat saját hibájából (pl. túltöltés, ideiglenes üzemeltetési problémák, stb.) nem tudja biztosítani, akkor köteles a Vendég elhelyezéséről haladéktalanul gondoskodni.
A Szolgáltató köteles:

Amennyiben a Szolgáltató ezen kötelezettségeinek maradéktalanul eleget tesz, illetve a Vendég a számára felajánlott helyettesítő szálláslehetőséget elfogadta, utólagos kártérítési igénnyel a Szerződő fél nem élhet.

A Szerződő fél jogai 

A Szerződés értelmében a Vendég jogosult a megrendelt szoba, valamint a szálláshely azon létesítményeinek rendeltetésszerű használatára, melyek beletartoznak a szokásos szolgáltatási körbe, és nem esnek speciális feltételek hatálya alá.

A Vendég a Szolgáltató által nyújtott szolgáltatások teljesítésével kapcsolatban panasszal élhet a szálláshelyen való tartózkodás időtartama alatt. A Szolgáltató ezen időszakban hozzá írásban igazoltan eljuttatott (vagy általa jegyzőkönyvbe felvett) panasz kezelésére vállal kötelezettséget.

A Vendég panasztételi joga a szálláshelyről történt elutazását követően megszűnik.

A Szerződő fél kötelezettségei

A Szerződő fél köteles a Szerződésben megrendelt szolgáltatások ellenértékét a Szerződésben meghatározott időpontig és módon kiegyenlíteni.

A Vendég gondoskodik arról, hogy a felelőssége alá tartozó 14 év alatti gyermek csak felnőtt felügyelete mellett tartózkodjon a Szolgáltató szálláshelyén.

A Vendég saját ételt-italt a Szolgáltató engedélyével hozhat be a szálláshelyre.

A Szerződő fél kártérítési felelőssége

A Vendég mindazon károkért és hátrányokért felelős, melyeket a Szolgáltató vagy harmadik személy a Vendég, vagy kísérője, vagy az ő felelőssége alá tartozó más személyek hibájából elszenved.  A Vendég felelősséggel tartozik az általa okozott kárt a Szolgáltatónak megfizetni (pl. extra takarítás: bruttó 10.000,-HUF ártól).

A Szolgáltató jogai

Amennyiben a Vendég az igénybe vett, vagy a Szerződésben megrendelt, de igénybe nem vett kötbérköteles szolgáltatások díjának megfizetésére vonatkozó kötelezettségének nem tesz eleget, a Szolgáltatót követelései biztosítására zálogjog illeti meg a Vendégnek azon személyes tulajdontárgyain, amelyeket a szállodába magával vitt.

A Szolgáltató kötelezettsége

A Szolgáltató köteles:

A Szolgáltató kártérítési felelőssége

A Szolgáltató felelősséget vállal minden olyan, a Vendéget ért kárért, mely a létesítményein belül, a Szolgáltató, vagy annak alkalmazottai hibájából következett be.

A Szolgáltató felelőssége nem terjed ki azokra a káreseményekre, amelyek a Szolgáltató munkatársainak és Vendégeinek körén kívül eső elháríthatatlan ok miatt következtek be, vagy azokat a Vendég maga okozta.
A Szolgáltató kijelölhet olyan helyeket a Fogadóban, ahová a Vendég nem léphet be. Az ilyen helyeken történt esetleges kárért, sérülésért a Szolgáltató felelősséget nem vállal.

A Vendégnek az őt ért kárt azonnal jelentenie kell a Fogadóban, és minden szükséges adatot a Szolgáltató rendelkezésére kell bocsátania, amely a káreset körülményeinek tisztázásához, esetleg a rendőrségi jegyzőkönyv felvételéhez/rendőrségi eljáráshoz szükséges.

Szolgáltató közösségi tereiben, vagy szobáiban hagyott személyes tárgyakért a Szolgáltató nem vállal felelősséget.

Amennyiben a vendég a helyszínen elmulaszt panaszt tenni, a későbbiekben kártérítésre nem jogosult.

Fogyasztói érdekvédelem, adatvédelem

A Szolgáltató tevékenysége során kiemelten fontosnak tartja a személyes adatok védelmét. A rendelkezésére bocsátott személyes adatokat minden esetben a hatályos jogszabályoknak eleget téve kezeli, gondoskodik azok biztonságáról, megteszi azokat a technikai és szervezési intézkedéseket, valamint kialakítja azokat az eljárási szabályokat, amelyek a vonatkozó jogszabályok betartásához szükségesek.

Vis major

Olyan ok, vagy körülmény esetén (például: háború, tűz, árvíz, időjárásbeli viszontagság, áramhiány, vízhiány, sztrájk bekövetkezése), amely felett a fél nem bír ellenőrzéssel (vis major), bármely fél mentesül a Szerződésből eredő kötelességének teljesítése alól, amíg ezen ok vagy körülmény fennáll. A felek egyetértenek abban, hogy minden tőlük telhetőt megtesznek, hogy ezen okok és körülmények bekövetkeztének lehetőségét a lehető legalacsonyabb szintre szorítsák, és az ezáltal okozott kárt vagy késedelmet a lehető leghamarabb helyrehozzák.

A felek jogviszonyában alkalmazandó jog, eljáró bíróság

A Szolgáltató és a Szerződő fél közötti jogviszonyra a magyar Polgári Törvénykönyv rendelkezései az irányadóak. A szolgáltatási szerződésből eredő bármely jogvita lefolytatására a szolgáltatás helye szerint hatáskörrel rendelkező bíróság az illetékes.

A Vendég kijelenti, hogy az Általános Szerződési Feltételekben foglaltakat megismerte, azokat tudomásul vette. A Vendéget kötelezettségei alól az Általános Szerződési Feltételek nem ismerete, illetve figyelmen kívül hagyása nem mentesíti fel.